Huszonnegyedik ablak - Visszatekintés

Két bejegyzéssel még adós vagyok: az utolsó előttiben, azaz ebben a bejegyzésben visszatekintek az eddig írottakra. Az utolsóban pedig megpróbálok Bécsről egy átfogóbb szöveget írni.

Nézzük először meg, mi mindenről volt eddig szó, hogy próbáltam szubjektíven körbejárni Bécset. A leginkább kézenfekvő egy nagyvárosban az épített környezet: volt szó a bécsi Gürtel képét meghatározó ívekről, a számos bécsi park egyikéről, egy japánkertről,  egy patinás bécsi uszodáról és Bécs híres lépcsőiből is bemutattam egy-kettőt. Több "közösségi" létesítménnyel is foglalkoztam: a központi temetővel,  egy zsiliprendszerrel és egy szemétégőtővel is. Több bejegyzésben foglalkoztam a német nyelv helyi változatával (ez, ez és ez), helységnevekkel (egyszer itt és egyszer itt), és a gasztronómiáról is esett szó (itt és itt). Röviden bemutattam egy híres bécsi-magyar családot és a városban élő számos nemzetiség közül kettőt említettem. Jellegzetesen nagyvárosi témáim is voltak: a közlekedés, a köztisztaság, és a helyrajzi számok. Végül Bécs múltjába kalauzolt két írás, az egyik egy híres rövidítésről szólt, a másik szálláshelyekről.

Egyetlen bejegyzést nem sikerült sehova besorolni: ez könyvekről és egy nagyon szubjektív élményről szólt.

Jöjjön hát a finálé...

Huszonharmadik ablak – Konskriptionsnummer

Szintén első lakhelyemhez kapcsolódik ez a sajátosan bécsi (osztrák) jelenség, melynek kapcsán mai napig használatos egy mondás a németben, és nyomait Prágában is megtalálhatjuk.

Hamar figyelmes lettem arra, hogy a Gürtelen lévő háznak nemcsak a bejárati kapuja felett van számozás, hanem a belső udvarra vezető kapu felett is. Időbe telt mire kibetűztem, hogy mi áll ott: Conscriptions-Nr. azaz mai helyesírással Konskriptionsnummer.

A konskripciós (a conscriebere latin szó jelentése: összeírni) házszámozást Mária Terézia uralkodása idején vezették be a Monarchiában. A házak aszerint kaptak számot, hogy mikor építették őket, így az egy utcában egymás mellett álló két ház száma nem feltétlenül követte egymást. Így nézett ki például a 19. században a Bécs első kerületében lévő Herrengasse számozása:

Mint látjuk a korabeli utazónak azzal kellett szembesülni, hogy az utca egyik oldalán a 34-es számot hirtelen az 59-es követi, míg a másik oldalon eleve a 200 feletti számozású épületek álltak. A konskripciós számozásra való átállás nem aratott osztatlan sikert a lakosság körében, és az sem segített, hogy Mária Terézia úgy próbált elől járni a jó példával, hogy saját lakhelyét, a Burgot, az egyes számmal látta el.

A konskripciós számozást a XVIII. és XIX. században többször újragondolták, aminek eredménye az lett, hogy egyetlen ház alig száz év alatt öt különböző szám alatt futott. Éppen ezért helytörténészeknek sokszor igazi rémálom azonosítani a bécsi épületeket. Erre vezethető vissza az a mondás is, hogy “das ist nur eine Hausnummer” azaz “ez csak egy házszám”, melynek jelentése: csak hozzávetőlegesen pontos szám.

A kilencedik kerületben találtam egy házat, ahol egyszerre látni a házszámot és a konskripciós számot.

Annak, aki járt már Prágában, szintén feltűnhetett, hogy két házszám van az épületeken. Ez is a közös osztrák-cseh múlt öröksége, a piros szám ugyanis a helyrajzi (konskripciós), míg a kék a házszám.

Huszonkettedik ablak – Csecsenek és szerbek

2015 májusában a bécsi Eurovíziós Dalfesztivál kapcsán írta az osztrák sajtó, hogy minden egyes euróviziós ország állampolgára megtalálható a város lakói között (mellesleg: 2014-ben nem reméltem, hogy már Bécsben leszek az Euróvizió idéjén. Lám milyen az élet…).  Bécs nemzetközi és sokszínű, és súlyosan tévednek azok, akik azt gondolják, hogy ez valami nagy újdonság lenne a császárvárosban. A Habsburg Birodalom fővárosaként Bécs mindig is számos nemzetiségnek adott otthont. A bosnyákok, csehek, magyarok, szlovénok, horvátok, szlovákok, románok lengyelek és zsidók “belföldön” mozogtak, amikor Bécsbe jöttek szerencsét próbálni. Ahogy egy korábbi bejegyzésben említettem, Bécsben jelenleg a legszámosabb külföldi közösség a szerbeké és a törököké.

Két olyan nemzetiséget választottam ki ezúttal, akikkel kapcsolatban egy-egy grafitira lettem figyelmes nem messze a munkahelyemtől.

Tanítványaimat mindig azzal, ijesztegettem, amikor nehéznek találták németül leírni azt, hogy cseh (tschechisch), hogy próbálják meg ugyanezt a csecsen szóval (tschetschenisch). Tunéziai barátom M. hívta fel a figyelmemet arra, hogy a csecsenek könnyen felismerhetők: a nők tiszta feketébe öltöznek és igen sudár alkatúak, a fiúknak pedig a homlokukba logó frizurájuk van. Bécsben  többször láttam csecsen fiúkat, cirill betűs feliratú sapkával. Ugyanez a felirat díszelgett rajta, mint munkahelyemtől egy utcával arrébb.

És lám milyen hasznos, hogy a rendszerváltozás előtt megtanultuk a cirill betűket. M. még egy érdekességre felhívta a figyelmemet, a csecsenek tradicionális táncára, a lovzarra:

https://www.youtube.com/watch?v=aEW8bDQTBBg

Bécsben 15 000 csecsen él, a sajtójuk nem éppen jó, a szalagcímekbe erőszakos és egyéb súlyos bűncselekmények, a szír polgárháborúban való dzsihadista ihletésű részvétel miatt szoktak kerülni. De erről is majd máskor, részletesebben.

Láttam ugyanis nem messze az első felirattól egy másikat is.

Rögtön a csecseneket gyanúsítottam meg a felirat készítésével, eleinte azonban csak annyit betűztem ki, hogy becski azaz bécsi…



Rással oknyomozva kiderítettem, hogy a felirat nem orosz, hanem szerb eredetű, szó szerinte fordításban "bécsi hullarablók". A grobarinak van azonban egy másik jelentése is: a Belgrád Partizán futballklub szurkolóit hívják így.

Huszonegyedik ablak - Mordor bei Wien

Nincsen még egy olyan épület Bécsben, melyet olyan gyakran fényképeztem volna, mint ezt. Ami a turistáknak és sok bécsinek a Steffl (Stephansdom), az nekem Spiettelauban magasodik. Az első lakhelyünk erkélyéről jól lehetett látni, azóta majd' minden reggel vetek rá egy pillantást. Télen sűrű füstcsóva száll fel belőle, ilyenkor csak annyit mondok: íme, ott van Mordor. Éjszaka furcsa színekben pompázik, nappal megcsillan rajta a napfény. Erőt ad, energiát!

Ha hűvös racionalitással tekintünk az épületre, feltehetjük a kérdést: ki a fenének volt az a nagyszerű ötlete, hogy a város területén egy szemétégetőt építsen fel?! Más szempontból nézve bravúros építészeti mutatvány: sikerült a XX. században egy olyan épületet létrehozni, amelyik tulajdonságai miatt egyedülálló és összetéveszthetetlen. Ha egyszer már nem fognak benne szemetet égetni, akkor is biztos, hogy ott marad, lehet bele éttermet tenni meg szórakozóhelyet. És mivel itt a látvány a fontos, álljanak itt az elmúlt egy évben készített fotóim Hundertwasser remekművéről.

[gallery ids="604,605,601,603,602,606" type="rectangular"]

 

Huszadik ablak - Melanzani, Paradeiser

Középiskolában, a kilencvenes évek elején, az egyik német szódolgozatban Tomate helyett az írtam Paradeiser és a német tanárnőm kijavította és levonta érte a pontot. Ez egy szép legenda lenne így, de én azok táborába tartozom, akik makacsul ragaszkodnak a hitelességhez (más kérdés, hogy szerintem objektív valóság eleve nincs, de ez messze vezetne). Szóval valójában a Paradeiser szót akartam használni a paradicsomra, csak a névelőjét nem találtam el és a helyesírás sem volt tökéletes (különben der a névelője). Mindenesetre azóta egyre jobban szorítja ki a Tomate a Paradeisert, utóbbi különben eleve csak Kelet-Ausztriában használatos. A másik jellegzetes helyi zöldségnév: die Melanzani, azaz a padlizsán, melyet északabbra Eierfruchtnak (vö. angol eggplant) ill. Auberginenek neveznek. Megjegyzem, a padlizsán az erdélyi magyarok körében vinete vagy vinetta, szóval valahogy a növény magában hordozhatja az országhatár váltáshoz kapcsolódó névváltási kényszer magját.

Még Bécsbe költözésem előtt hallottam ezt a dalt, melyben éppen a címben említett két zöldség is előfordul egymás után.

https://www.youtube.com/watch?v=1jlNd9SiI6g

Lehet, hogy az ország- és nyelvhatárokon túl igazából nem túl érdekes a dal, de mindenesetre jól elkap egy bizonyos bécsi életérzést. A videó alatt meg lehet találni a dal szöveget is. Azoknak, akik nem mélyültek el az osztrák-német nyelv mélységeiben, íme egy kis szólista.

Schmäh - csak erről az egy szóról lehetne saját bejegyzést írni, de most elégedjünk meg ennyivel: a bécsi humor speciális változata

ungustln - visszataszító, undorító, furcsa módon ez itt mintha ige lenne

Leiberl - trikó, alsópóló

Es ist Sackerl - csak tippelni tudok arra, hogy jó, menő jelentéssel használják itt, szótárakban a kifejezés így nem lelhető fel

der Schwarzkappler - ellenőr. Eredetileg fekete sapkájuk volt a bécsi ellenőröknek. Ma már civilben vannak és élőláncot alkotva szűrik ki a feketén utazókat

Piefke - a németek gúnyneve Ausztriában. Tudatos k.u.k.-propaganda eredménye. Szintén külön bejegyzést érdemel

Bermudadreieck - Bécs első kerületében egy-két utca által határolt terület, mely a nyolcvanas évek óta szórakozóhelyeiről híres

A számnak különös ízt az ad, hogy a rapper német, aki igazából jól érzi magát Bécsben és nem is nagyon akaródzik neki elmenni innen. Ne feledjük, a legnagyobb ausztriai bevándorlókontingenst a németek alkotják: országszerte 176 000 német állampolgár él hivatalosan Ausztriában. Bécsben is dobogós helyen vannak, a szerb és török állampolgárok után.

Tizenkilencedik ablak -Könyvek, Gödel és Nem kell mindig kaviár

Bécs kultúrváros jellege sok más dolog mellett abban is megmutatkozik, ahogyan itt a könyvekkel bánnak. Amikor egy éve átköltöztünk második bécsi otthonunkba, és egyik nap átjöttem az első lakhelyünkről - talán intézni valamit, talán csak szokni az új környezetet - a papírszemétnek szánt szemetes kukán két könyvet találtam. Az egyik írók és költők lakhelyét bemutató nagy formátumú album, a másik a Párizs a költők városa című szintén szép kiállítású kötet. Lenyűgözött, hogy a könyveket nem antikváriumba vitték, hanem a kukák tetejére helyezték, hátha új olvasóra találnak. Azóta is láttam könyveket a kuka tetején a házban, mindegyik igen megkímélt állapotban volt.

Nem ez az egyetlen ingyen-könyv forrás Bécsben. Városszerte több olyan könyves szekrény található, ahova betehetjük megunt könyveinket, vagy ahonnan kivehetjük a nekünk tetsző köteteket. Innen is számos könyvvel gazdagodott a gyűjteményem (volt benne több fotótörténeti könyvecske és egy vaskos James Joyce monográfia is) én pedig egy-két magyar könyvet tettem be (melyek a következő alkalommal már nem voltak ott).  Kedvenc cserebere szekrényem a Schottentor közelében van.

Egy alkalommal elindultam, hogy felderítsem az "altes AKH" és a Votivkirche környékét. Itt leltem rá arra a házra, ahol egykor a híres matematikus, Kurt Gödel lakott diákként (bár az emléktáblánál érdekesebbnek találtam  a házat díszítő címert tartó oroszlánt). 

Ezután kicsit tovább mentem a Garnisonskirche felé, és megláttam egy papírdobozt tele könyvekkel és egy felirattal: Zur freien Entnahme. Kivettem egy könyvet, és amikor felütöttem, egy ajánlást pillantottam meg. "Mindenek által szeretett férjemnek 50. születésnapjára. Friedl"

Ez a mondat és a tény, hogy könyv nincsen már e (házas)pár könyvespolcán, valahogy szíven ütött. Mély szomorúság fogott el. Ugyanakkor volt valami felemelő is ebben a pillanatban.

A könyv címe: Nem kell mindig kaviár. Mellesleg azt sem tudtam, hogy ezt a regényt egy osztrák író írta (Johannes Mario Simmel), melyből aztán a maga idejében népszerű TV-sorozat is készült.

Tizennyolcadik ablak - kemény és lágy

Először személynevek betűzésénél tűnt fel, hogy az osztrákok a b és a p hang hallatán gyakran visszakérdeznek: mit hartem oder weichem b|p? Szintén gyanús volt, hogy amikor lediktáltam egyik kollégámnak a Krimpeter nevet, azt kezdte el írni, hogy Grimpeter és megkért, hogy küldjem el a nevet inkább e-mailben.

Mielőtt Ausztriába jöttem, gondosan áttanulmányoztam a betűzési táblázatot. A német betűzésre egy német szabvány létezik  a DIN 5001 (a DIN nem más, mint a Deutsche Industrie-Norm. Ezért látni néha magyar boltokban is, hogy DIN-A4, ugyanis ez is a német ipari szabvány szüleménye), valamint egy osztrák az ÖNORM A1081. Ebben nem túl sok különbség van:

	Németország	Ausztria
K	Kaufmann	Konrad
Ö	Ökonom	Österreich
S	Samuel	Siegfried
ß	eszet	scharfes s
Ü	Übermut	Übel
X	Xanthipe	Xaver
Z	Zacharias	Zürich

 A titok nyitja tehát nem itt van. Osztrák-német szótárakból tudtam meg, hogy a b, d és g hangokat Ausztriában és Németország déli területein zöngétlenül ejtik. A különbség aközött, hogy fürödni megyünk (baden) vagy megkértünk valakit (baten) csak leírva érzékelhető az osztrákok számára. A példám annyiban sántít, hogy az osztrákok az igeidők közül a Präteritumot úgyse szeretik, így csakis az lehet a helyzet, hogy fürdésről kíván a velük szemben álló társalogni (ez meg is felel az osztrákok életfelfogásának). Tulajdonneveknél azonban nem támaszkodhatnak kontextusra, így rendre rákérdeznek a helyes írásmódra. Színészek, TV- és rádióbemondók szorgosan gyakorolják a b, d és g zöngés változatát, mindenki más számára azonban ahogy írásra kerül sor, fel kell tenni a kérdést: weiches b oder hartes p. Persze, ha igazán következetesek lennénk, akkor azt kellene leírni: weiches b oder hartes b. Vagy egy különálló betűt kitalálni, mint ahogy tettem fent a szövegemben: b|p. Hogy ez egyben Budapest rövidítése is, merő véletlen.

Tizenhetedik ablak – Gulyás, Gulasch

Talán még egy hete se dolgoztam Bécsben, de máris tapasztaltam, hogy az osztrák konyhaművészet szempontjából sem múlt el nyomtalanul az a pár száz éves közös államiság. Ungarisches Reisfleisch – díszelgett a kantin étlapján az egyik nap. Miután nem vagyok igazi rizses hús rajongó, nem próbáltam ki.

Klasszikus osztrák-magyar félreértésre ad okot exportslágerünk, a gulyás. Anyósommal történt meg, hogy az osztrák család gulyást kért, majd fancsali arcot vágott a vendégsereg, amikor levest szervírozott nekik. A Gulasch (der vagy das, írásmódja is van még egy pár) Ausztriában pörkölt, a magyar gulyás pedig errefelé Gulaschsuppe. Éppen a hétvégén ettem pörköltet vendégségben, készítője stájer volt, azonban a Gulasch kiállta a magyar ízlelőbimbók próbáját.

Érdekességképpen álljon itt Anna Dorn 1827-es szakácskönyvéből a magyar gulyás (azaz pörkölt) receptje, mely mellesleg az első ausztriai gulyás - tehát pörkölt - recept (hogy miért írják k-val a gulyást? Az osztrák németben a k-t és a g-t, ill. a p-t és a b-t nem igazán tartják méltónak a megkülönböztetésre. De erről majd egy másik bejegyzésben írok):

Németül nem tudó olvasóimnak íme a fordítás:

"Magyar gulyáshús

Vágj egy nem túl kifejlett marhának bőrétől megfosztott bordarészét több hosszú és széles darabra, és hagyd egy kis marhafaggyúval és egy pár szeletre vágott hagymával saját levében főni. Sózzuk meg, adjunk hozzá egy kis paprikát (török bors), vigyázkodjunk azonban, hogy ne légyen túl sok, mert az erős borsot a Német úgy nem viseli, mint a Magyar. Végül majd egy kis ráhintett liszttel sűrűsítsük szósszá, és főzzük ne túl puhára."

Végezetül kezdő emigráns ismerőseimnek egy tipp: Ausztriában az ebédkor nem azt mondják, hogy Guten Appetit, hanem hogy Mahlzeit! Ettől még a gulyás is jobban ízlik.

Tizenhatodik ablak – -au, Au

Bécsben a skótok helynévrajzi jelenléte mellett feltűnt az -au szóra végződő helységnevek gyakorisága is: Brigittenau, Spittelau, Rossau. Az -au ezekben a helységnevekben mindenütt olyan területre utal, mely valamilyen formában a vízhez köthető, így árterületre vagy szigetre.

Birgittenau a Birgit-kápolnáról kapta nevét és ma így hívják Bécs 20. kerületét. Spittelau nevében a Spital szó rejlik, mely osztrákosan a kórház (lásd még a magyar ispotály szót). Ma Spittelau közlekedési csomópont, és a Hundertwasser által külső dizájnnal ellátott szemétégetőről híres, a 17. században azonban hét fabarakkban a pestisbetegeket őriztek itt. Nem tévedés: a betegek szökésének megakadályozása miatt katonák strázsáltak a barakkok körül. Rossau (régi helyesírással Roßau) nevében a Ross azaz ló, mén szó rejlik. A ma Donaukanal mellett lévő terület egykor lócsutakoló volt.

Híres még egy másik Au, mégpedig az alsó-ausztriai Hainburger Au. 1984-ben egy vízerőmű építését tervezték az érintetlen árterületre, ez ellen a WWF osztrák szervezte emelt szót. A fakivágások megakadályozására környezetvédők megszállták a területet, amire kivezényelték a rend- és csendőrséget (korábban Ausztriában két rendőrszervezet volt: a városokban rendőrök, vidéken csendőrök).  1984. december 19-én mintegy 3000 területfoglaló csapott össze 800 rendvédelmissel, melyben 19 ember megsérült.

Ugyanaznap este 40 000 ember vonult utcára tiltakozva a kormány eljárása és az erőműépítés ellen. A mozgalom végül sikerrel járt, a Hainburger Au ma természetvédelmi terület. Mindemellett ezek az események fontos mérföldkövet jelentette az osztrák közvetlen demokrácia kialakulása szempontjából, továbbá ebből a tiltakozó akcióból nőtt ki a mai osztrák zöld párt, a die Grünen.

Tizenötödik ablak - Lépcsők

Bécs egyik leghíresebb lakója, Freud szerint álmunkban lépcsőn fel- vagy lemenni a szexuális aktusra utal. Mellesleg amikor osztrák kollégáimmal szóba kerül a dolgok freudista értelmezése, gyakran hozzáteszik: "Manchmal ist eine Banane auch eine Banane" (Néha a banán csak egyszerűen banán). És néha a lépcső, egyszerűen csak lépcső.

Fontos bécsi felfedezéseim egyike, hogy a városban, különösen kedvenc kerületemben, a kilencedikben (Alsergrund), igen nagyok a domborzati szintkülönbségek. Számos helyen már felszámolták ezeket az egyenetlenségeket, így például az a domb sem látszik már, ahova a mosónők ruháikat teregették a Gürtel és a Nußdorfer Straße között. A Sechsschimmelgassse neve azonban éppen erre a dombra utal, a legenda szerint ugyanis hat ló kellett ahhoz, hogy feljusson a meredek utcán egy szekér (a Schimmel fehér paripát jelent. Az utca pedig ma aligha nevezhető meredeknek).

A szintkülönbségek kiegyenlítésére több lépcső-együttest alkottak Bécsben, ezek közül kettő világhírű. Az egyik az irodalmi és építészeti szempontból is jelentős  Strudlhofstiege.

Nevét a közeli Strud(e)lhofról kapta, melyben a XVII. és XVIII. század fordulóján Peter Strudl festőiskolája működött.  A lépcsőt 1910-ben adták át a nagyközönségnek, a Jugendstil egyik szép példája. A lépcsővel azonos elnevezésű regény 1952-ben jelent meg, írójának, Heimito von Doderernek verse 1962-ben került az első lépcsőforduló kútja mellé. Bevallom, soha nem sikerült elolvasnom a regényt, pedig kétszer is nekifogtam.

Bécsbe bevásárolni érkező honfitársainknak talán eszébe se jut letérni a híres Mariahilferstraßéról. Pedig érdemes a Starbucksnál jobbra fordulni és elindulni a Theobaldgassén. Kisvártatva lépcsőhöz érkezünk, melynek igazi szépsége csak azután látható, miután lementünk rajta és megfordulunk.

A Fillgraderstiege nevét egy harangöntő özvegyéről kapta, aki a szegények megsegítésére hozott létre alapítványt a XIX. században. 2004-ben egy olasz TV-társaság Európa negyedik legszebb lépcsőjének választotta a Fillgradlépcsőt. A római Spanyol és a párizsi Sacre Coerhöz vezető lépcső és a rodoszi Athéné templom lépcsői előzték csak meg a bécsi helyezettet.

Tizennegyedik ablak – Hol szálljunk meg Bécsben?

Na nem most, hiszen ennek utánanézhetünk különböző internetes oldalakon, hanem mondjuk 1908-ban. A kérdés megválaszolásában segítségünkre lesz az alábbi ingyenes kiadvány.  

"A Duna" című könyvecskét az Első Magán(tulajdonú) Császári-királyi Dunai Hajózási Társaság adta ki, célja, hogy ellásson hasznos tanácsokkal a Passautól a Fekete-tengerig tartó hajóutunkon. „A Bécsbe hajóval érkezőknek a kikötőhely közelében lévő hotelek egyikében ajánlatos megszállni. A megérkezésnél a csomagokat egy igen előzékeny fogyasztásiadó-vizsgálatnak vetik alá, mely azonban kizárólag a húsra és szeszes italokra vonatkozik”. Jegyezzük meg, hogy a vizsgálat „előzékenységének” hangsúlyozásból  éppen arra lehet következtetni, hogy a hivatalnokok kedélyállapotát adott esetben befolyásolhatta az időjárás vagy az aznap elfogyasztott ebéd. A Bécs igazgatási határánál felállított vámhivatalnokok, akiknek fő feladata éppen a fogyasztási adó megállapítása volt, mindenesetre híresek voltak gorombaságukról. És a hivatalnokok kedélyállapotát mai napig sok tényező befolyásolja Bécsben.

De térjünk vissza 1908-ba: „A kikötőnél fiákerek (kétfogatú) és kocsik (egyfogatú) találhatók, melyek a vendéget a hotelbe viszik. Emellett a kikötőhelynél közlekedik az elektromos villamos és a városi vasút, azonban ezt idegeneknek, akik csomaggal utaznak, nem ajánlhatjuk”. Hja kérem, nem is volt olyan egyszerű utazni régen.

Ami a hoteleket illeti: A Hotel Nordbahn 1840 óta várja vendégeit és nem összekeverendő a Hotel Nordbahnhoffal (ezt kétszer is megismétlik a hirdetésben). Az árak polgáriak, áram és szolgáltatások az árban benne foglaltatnak.

A Hotel Nordwestbahn (ugye figyelünk: nem az eddig említett Nordbahn vagy Nordbahnhof hotelről van szó)  tiszta, családias-polgári szálloda. Nettó árai a legolcsóbbak (és a bruttók – kérdezhetnénk).

Végül a Hotel Métropole: külön épület, nagy és elegáns apartmanok, lift, minden szobában fürdő és WC (vajon a másik kettőben is így volt?) és központi fűtés.

Németül tudóknak íme itt a hirdetés eredeti szövege.

Tizenharmadik ablak – Die Tödtin

Egy osztrák monda szerint, ha az asszonyok teliholdkor a pataknál ruháikat mossák, még egy asszony társul hozzájuk: a halálnő. A Tödtin azaz a halál női alakban számos nép mitológiai elképzelésiben megtalálható. És az én bécsi magánmitológiámban is…

Teljesen spontán ötlet volt idén márciusban, hogy látogassuk meg a bécsi köztemetőt, a Zentralfriedhofot. A Schottentortól a 71-es villamossal lehet eljutni a Bécs dél-keleti részén található temetőbe, a villamos a temető három különböző kapujánál áll meg. Teljesen véletlenszerűen szálltunk le a villamosról és a temető egy meglehetősen elhagyatott részén találtuk magunkat. A héber feliratok alapján gyorsán rájöttünk, miért olyan "vadregényes" és elhagyatott a környék.

Amikor kiértünk egy szélesebb útra, úgy döntöttünk, hogy megkeressük az egykori osztrák szövetségi elnökök sírhelyét. Miközben az úton tanakodtunk, egyszer csak megszólított valaki bennünket. Egy idős hölgy volt, aki furcsa, kimért dikcióval elmagyarázta, hogy merre találjuk az elnöki sírhelyeket, miközben néha felemelte csontos ujját, nyomatékot adva mondadójának. Miután elindultunk az elnöki sírhelyek felé, villant be, hogy kivel találkoztunk.

A Zentralfriedhof rendkívüli érdekes kultúrtörténeti szempontból is, a halál, az önkifejezés és a megemlékezés hihetetlen sokszínűségével találkozhatunk itt.

Bécshez számomra egy másik okból is kapcsolódik a halál: amióta ideköltöztem egy-két számomra igen fontos híres ember hunyt el: januárban David Bowie, júliusban Esterházy Péter, novemberben Leonard Cohen. Mindegyiknek jár még az egyik blogomon egy-egy megemlékezés.

Tizenkettedik ablak – Eh, aa, na

Ezúttal nem teszek képet a bejegyzés mellé, ugyanis olyan dologról lesz szó, amit elsősorban hallani kell. Ausztriában, Bécsben gyorsan feltűnik, hogy az emberek a német nyelv egy sajátos változatát beszélik, sőt, gyakran dialektust. Az utóbbi időben a németországi médiumok térhódítása miatt úgy tűnik, mintha visszaszorulnának a nyelvjárások. Mindenesetre a külföldről érkezők számára, akik éveket fektettek abba, hogy megtanulják a különben sem a legegyszerűbb nyelvek közé tartozó németet (vagy mondjuk úgy: elég sokat kell ahhoz tanulni, hogy egy viszonylag egyszerű mondatot helyesen mondjunk), igazi sokk meghallani, hogy Ausztriában még ez sem elég. Ráadásul itt nyelvjárásban vagy nyelvjárási színezettel beszélni egyáltalán nem ciki.

Minden tartománynak megvan a saját dialektusa, van ahol több is. Bécs ebben a tekintetben is különleges helyet foglal el Ausztriában, ugyanis az itt kialakult dialektusra nagyon erősen hatottak idegen nyelvek, elsősorban a cseh, a magyar és a jiddis. A bécsi dialektus számos magyar szót vett át, sőt, használ egy jellegzetes „a” hangot, mely nagyon hasonlít a mi „a” hangunkra.

A címben említett három rendkívül velős kifejezés a következőt jelenti:

eh – úgyis. Északon erre régebben azt mondták, hogy „sowieso”, azonban ez a jellegzetesen osztrák kifejezése igazi exportsláger lett és már Ausztriától és Bajorországtól északabbra is szívesen használják

aa – is. Igazából auch, de minek bonyolítsuk a dolgot még egy magán- és egy mássalhangzóval

na – a német nein helyi változata, északabbra nö-nek rövidítenék

És íme egy-két kifejezés, melyet a Bécsiek a magyarból vettek át:

Mulatság vagy Mullatschag – a bécsi szótár szerint „vad ünnepség magyar módra”. Van igei alakja is, mulattieren.

Netsch – aprópénz. A magyar négy szóból, utalva a négykrajcárosra – és való igaz, a gy-t körülbelül tsch-nek ejti egy bécsi.

Patsch – ügyetlen ember. Vagy a magyar (medve)bocs vagy a bocsánat szóból (hiszen aki ügyetlen, gyakran kér bocsánatot).

Végezetül egy szó, mely kapcsolatban egy félrevezető etimológiát magam fedeztem fel. Egy Teschek olyan embert jelöl, akit könnyű kihasználni. Egyik kollegám azt mondta, tudja, hogy ez a magyarból jön és a hátsó fertályra utal. Nem igazán értettem mire gondol, míg rá nem jöttem, hogy valaki a „te segg”-re vezeti vissza ezt a kifejezést. Sokkal valószínűbb azonban, hogy a „tessék” szóból ered a kifejezés és azon honfitársainkat csúfolták ezzel, akik gyakran használták ezt a szót és talán még hajlongtak is hozzá .

Tizenegyedik ablak – D-Wagen

Minden bizonnyal előbb-utóbb felfedeztem volna ezt a furcsaságot, de mivel lakóhelyemhez közel van, már az első pár hónapban feltűnt: Bécsben van olyan villamos, amelynek nem száma, hanem betűjele van. Ilyen nincsen se Prágában, se Pozsonyban, se Budapesten (bár nagyon régen Budapesten is létezett betűjeles villamos).

Egész pontosan két ilyen villamos létezik Bécsben, a D és az O, a jelöléshez a köznyelvben hozzáteszik a Wagen azaz kocsi szót. A D-Wagen és az O-Wagen mutatóban maradt meg, ugyanis korábban sokkal több betűjeles vonal létezett. A XIX. században Bécs számos villamosvonallal rendelkezett, a jelölések azonban elképesztően bonyolultak és néha következetlenek voltak. 1907-ben rendet vágtak a jelölések között, az 1-től 19-ig terjedő számokkal a félköríves pályán (gyakorlatilag a Ringen és a Gürtelen haladó járatok), a 19 felettiek sugárszerűen a városból kifelé közlekedő járatokat jelölték. Ennek a rendszernek a nyomait mai napig láthatjuk, az óramutató járásával ellentétesen haladva emelkedik ugyanis a városból kifelé tartó villamosok számozása. Már 1907-ben is voltak azonban olyan járatok, melyek részben sugárszerűen, részben félkörívesen haladtak. Ezek a járatok kaptak betűjelzést. Ezek közé tartozik a D-Wagen is, mely északról, Nußdorfból érkezik, érinti a Ferenc-József-Pályaudvart (magyar hajléktalan punkok gyülekezőhelye és egyike azon kevés helyeknek, ahol vasárnap is vehetünk élelmiszert), végighalad a Ringen, majd a Főpályaudvar épülete alatt fejezi be pályáját. A vonal annyi érdekes helyszínt érint, hogy akár hop-on hop-off villamosnak is tekinthetjük a D-Wagent. A Bécsieknek ma már nagyon a szívükhöz nőtt ez a járat, ugyanis amikor felvetődött, hogy átkeresztelik a járatot és snassz számmal helyettesítik, a lakosság hevesen tiltakozott. Sikerrel, ugyanis elálltak az ötlettől.

Tizedik ablak - A negyvennyolcasok

Amikor először megláttam Bécsben a „48-asok” feliratot, nagyon megörültem. Lám, lám, az 1848-as forradalom szelleme, mely egykor igen közöl hozta a magyarokat és osztrákokat továbbra is él ebben a városban (mellékszál: Theodor von Latour osztrák hadügyminiszter azért végezte 1848-ban lámpavason, mert az osztrák gránátosok nem voltak hajlandók magyar bajtársaik ellen vonulni és a feldühödött bécsi tömeg meglincselte a minisztert. Bár vesztéhez az is hozzájárult, hogy befalazta valaki a padláson azt az ajtót, amelyen keresztül elmenekülhetett volna). De vissza a 48-asokhoz. Gyorsan gyanússá vált, hogy hol is látható ez a felirat: leginkább szemétgyűjtőkön és kukáskocsikon.

Magyarországon 48 egyértelműen a forradalomhoz köthető szám. Létezett egykor Országos 1848-as Párt és „nem engedni a negyvennyolcból” eredetileg azt jelentette, hogy nem engedni 1848 politikai követeléseiből. Bécsben azonban a 48 az MA 48-ból származik. Az MA pedig nem más mint a Magistratsabteilung azaz a bécsi városigazgatás alapegysége. Ebből a negyvennyolcadik a szemétgazdálkodással és utcatisztítással foglakozik.

Ha valaki Bécsbe költözik gyorsan kapcsolatba kerül a bürokráciával: először ugyanis be kell jelentkezni a lakásba, ahol élünk, amit az önkormányzatnál (Bezirksvorstehung) tehetünk meg. Ha három hónapnál tovább kívánunk az országban maradni, akkor négy hónapon belül el kell fáradni az MA 35-be (Bevándorlás és állampolgárság), mely kiállít számunkra egy szép szövetségi sassal díszített papírt arról, hogy jogszerűen tartózkodunk az országban. Ha valaki igazolást szeretne arról, hogy itt-tartózkodása jogszerű – nekem történetesen a mobiltelefon-szerződéshez kellett – akkor természetesen nem a fenti hivatalok egyikébe megyünk, hanem az MA 62-be (lakcím-bejelentéssel kapcsolatos ügyek). Az már végképp nem a közigazgatás hibája, hogy az MA 62-t olyan gyönyörű üvegajtók mögé rejtették, hogy alig lehet megtalálni a bejáratot.

Végezetül egy híressé vált hivatal, amit mindhiába keresünk Bécsben. Az MA 2412. Ez valójában egy osztrák sorozat, mely éppen a hivatali élet visszásságait állítja pellengérre. Nevében december 24. rejlik német írásmóddal és feladata a karácsonyi dekorációk felügyelete.

Kilencedik ablak – k.k. és k.u.k.

Előre is elnézést a mostani kép gyenge minőségéért: Bécsben viszonylag sokáig a céges telefonommal jártam a várost és azzal készítettem fényképeket. Tavaly szeptemberben mentem el a minden évben megrendezett Műemlékvédelem Napjára; ilyenkor olyan műemlékeket lehet megnézni – mellesleg nem csak Bécsben, hanem országszerte – melyek különben nem látogathatók. Egy-két igazán jó helyszínre jó előre be kell jelentkezni, s mivel én még tavaly nem voltam olyan gyakorlott műemlékvadász, egyszerűen kiválasztottam egy érdekesnek hangzó helyszínt. Ez nem volt más, mint az egykori udvari pincészet a Hofburgban, mely ma a Gipskeller névre hallgat, ugyanis itt őrzik számos köztéri szobor gipszmintáját. A pince bejárata fölött ez a felirat díszeleg:

K.k. Hofkeller. Egyszerűen csak lefelejtették a jól ismert u.-t a rövidítésből? Hát nem egészen. A k.k. annyit tesz kaiserlich-königlich azaz császári-királyi. A sokkal szélesebb körben ismert k.u.k jelentése császári és királyi. Ebben a közös nevező a császár, mégpedig az osztrák császár, aki ebben a formában 1806-tól viseli ezt a címet, hiszen előtte Német-Római Császár volt. 1867-től, a kiegyezés évétől, a két országrésznek voltak közös ügyei – talán ezt még sok olvasóm tanulta is a középiskolában: hadügy, külügy és közös pénzügyek. Ezek az intézmények a kiegyezés után a k.u.k ill. a cs.és kir. jelzőt viselték, melyben a király a magyar apostoli királyt jelölte. A k.k. rövidítésben a császár továbbra is az osztrák volt, míg a király itt a cseh királykoronát jelezte.  De hallgassuk meg erről Robert Musil-t: „Egyáltalán mennyi furcsaságot lehetne mesélni erről az elsüllyedt Kákániáról! Például hogy császári-királyi volt, s egyben császári és királyi is, bárkire-bármire illett ott vagy a k.k. vagy a k.u.k. jelölés, ennek ellenére komoly titkos tudás kellett ahhoz, hogy helyesen különböztethessük meg, mely intézmények és személyek nevezendők k.k.-nak és melyek k.u.k-nak.”

Végezetül még egy furcsaság a jelenből: egyesek számára a cs. és kir. úgy tűnik realitás. És ezen a listán kissé alább láthatunk egy prominens osztrák nevet. Egy olyan emberét, aki majdnem a köztársaság első embere lett.

Nyolcadik ablak – Nußdorf oroszlánjai

Blogom és a sorozat olvasóinak minden bizonnyal feltűnt már, hogy elsősorban olyan bécsi helyekről írok, melyek kevésbé ismertek vagy legalábbis hagyományosan nem azonosítanánk Béccsel. Pontosan abba a rétegbe próbálok behatolni, amely a városba látogató turisták elől rendszerint el van zárva (kivéve, ha tudatosan keresik a couleur localt, ahogy én teszem). Európa nagy- és fővárosaiban ugyanis ma már egy kulisszaszerű belvárosban mozognak a turisták, ahonnan éppen az adott város lakói szorultak ki vagy kerülik azt önként. Engem pedig mindig is egyfajta autentikus élmény érdekelt utazásaim során, mindeközben tudván, hogy magam is csak látogató vagyok, aki csak egy kis résen tud egy másik város életébe bepillantani.

E filozófiai bevezető után, íme a következő helyszín: a Nußdorfer Wehr. Nußdorf Bécs 19. kerületének része, a Wehr ebben a szóösszetételben pedig duzzasztógát jelent (németül tudóknak: lásd még Feuerwehr, akik arra hívatottak, hogy megvédjenek a tűztől). A legegyszerűbben a D-Wagennel juthatunk el ide, leszállván a Sickenberggassénál, be az azonos nevű utcába, majd egy aluljárón ki a Nussdorfer Ländére, ahol balra fordulva hamarosan elérjük a gátlétesítményt.

A hely földrajzi szempontból is érdekes, ugyanis itt ágazik el a Duna és a Duna-csatorna egymástól. A Duna-csatorna, melynek a jobb partjára Bécs épült, sok gondot okozott a városlakóknak, amíg itt szabályozatlanul folyt a víz.  1873-ben egy hatalmas acélhajót – ún. úszókaput – létesítettek ennél az elágazásnál, hogy megvédjék a várost az árvizektől. A gátrendszert 1894 és 1899 között építették meg, a művészeti kivitelezéssel Otto Wagnert bízták be. Wagner úgy képezte ki ezt a helyszínt, mintha a város egyik kapuja lenne. Sajnos még ne volt rá lehetőségem, de állítólag a Dunáról, hajóról nézve igazán gyönyörű ez az építészeti együttes.

Otto Wagner szimbolikus helyszínt varázsolt ebből a nagyon is gyakorlati funkcióval rendelkező gátrendszerből. A két oroszlán jelzi, hogy itt hatalmas erőfeszítésre van szükség, melyet csak az állatok királya képes kifejteni. Wagner ügyesen összeköti Ferenc József uralkodó jelmondatát (viribus unitis – egységben az erő) egyfajta plebejus felfogással, miszerint olyan nagy problémákat, mint az árvíz megfékezése, csak közös erővel vagyunk képesek legyűrni.

Hetedik ablak – Schotten-

Bécsben feltűnően sok helynév kezdődik a Schotten- azaz a skót előtaggal. Van egy ilyen nevű kolostor (Schottenstift az első kerületben), utca (Schottengasse), a körút egy szakaszát is így hívják (Schottenring) és akad egy közlekedési csomópont, amely a skót kapu (Schottentor) nevet viseli. A skót függetlenségi mozgalom lánglelkű híveit el kell keserítenem: ezeknek a helységjelölésnek igazából kevés közük van a mai Skóciához. Valójában ugyanis a skótok írek.

A rejtély megfejtéshez jó 1500 évet vissza kell utaznunk az időben. Az ötödik század körül ugyanis a mai Írország területén egy kelta törzs, a skótok éltek (latinul Scoti vagy Scotti), akik Britannia északi részén is megtelepedtek. Előbbi területet Scotia maiornak, utóbbit, a mai Skóciát Scotia minornak nevezték. A kereszténységet az ötödik században felvevő skótok Európában komoly missziós tevékenységet végeztek, Bécsben 1155-ben kezdtek el templomot építeni. A kolostor alapító okirata szerint kizárólag ír (pontosabban iro-skót) szerzeteseket vehetett fel a rend. Minden bizonnyal ügyesen gazdálkodtak a vagyonukkal, ugyanis a 13. században a bécsi házak egyötöde a kolostor tulajdonában volt. Mivel azonban nem tudtak gyökeret verni Bécsben és állandó gondot jelentett az utánpótlás, a rend 1418-ban elhagyta a várost és átadta kolostorát a bencéseknek. Hátra hagyták azonban nevüket, ugyanis az összes mai "skót" előtag a kolostor nevére vezethető vissza.

Végezetül még egy furcsaság: a Schottentornál hiába keresünk kaput, nincsen. Azt az egykori városfallal együtt elbontották 1860-ban. Tehát a skótok nem skótok és a kapunál nincsen kapu. Bécsben nem az egyetlen dolog, ami csak látszólag az ami. Ezen kívül pedig számomra és sok újonnan Bécsbe érkező sorstársam számára is állandó gondot okoz, hogy megkülönböztessük a Schottentort a Schottenringtől.

A Schottentor 1858-ban, forrás: wien.gv.at

Hatodik ablak - Kotányi vaníliamalma

Akad egy másik rituálé is az úszás mellett: minden reggel habos kávéval indítjuk a napot, melynek tetejére vanília-karamell reszelék kerül. Már hetek óta hajkurászom a városban a Kotányi-féle vaníliamalmot, de egyelőre nem leltem rá.

Annál nagyobb felfedezés volt, amikor a Nußdorfer Straßén, miután lebontották az ott éktelenkedő beton monstrumot (korábban adóhivatal volt), előkerült egy régi Kotányi reklám. Az elsők között készítettem róla fényképet, hiszen gyakran járok a környékén.

A XX. századi várostörténeti leletnek gyorsan híre ment Bécsben, hamarosan bekerült a híradásokba, rádióműsorban elemezték, mikor készülhetett (utóbbira Mrc hívta fel a figyelmemet), az eredeti állapotról is előkerült egy kép. Bevallom, nem sokat tudtam a Kotányi cégről, azon túl, hogy Budapesten és Bécsben is minden élelmiszerbolt polcain megtalálhatók termékeik.

Kotányi János paprikamalmát 1881-ben alapította Szegeden, Bécsben kereskedőházat üzemeltetett, nagy meglepetésemre mostani otthonomtól mindössze egy-két házzal odébb. 1912-ben már császári és királyi udvari beszállító volt. A cégalapító 1928-ben halt meg, tíz évvel később Ausztria német megszállása után elsőként államosították (az akkori szóhasználat szerint: árjásították) az üzemet, a cégalapító örökösét Hans Kotányit Dachauba szállították, ahol öngyilkos lett. A család további tagjai Angliába menekültek, az üzemet 1948-ban kapták vissza. 1981-ben a Kotányi megkapta az osztrák Állami Kitüntetést, így jogosult az osztrák szövetségi címer használatára.

Engem különben nem csak a régi falra festett reklám nyűgözött le, hanem az is, ahogy láthatóvá vált a bontás után a mögötte lévő épület hátulja. Jól kivehető rajta a bécsi bérházépítészet egyik sajtossága, hogy gang helyett zárt lépcsőházakon keresztül lehet eljutni a lakásokhoz. Másrészt a kép jobb oldalán látható egy hosszan elnyúló facső. Szerintem ez a lakáson kívül, a folyosó végén található WC-k szennyvíz-csatornája. Szintén a bécsi bérházak jellegzetessége, hogy ezeket a több mint száz éves illemhelyeket - bár már nem használják - megőrizték eredeti állapotukban.

Ötödik ablak – Jörgerbad

Olvastam valahol, hogy Márai Sándor az emigrációban mindig kedvenc budapesti helyeinek megfelelőjét kereste, köztük törzsfürdője, a Lukács helyi változatát. Mivel évekkel ezelőtt az úszás, majd a Lukács fürdő is életem szerves részévé vált, számomra is az otthonosság megteremtésének részét képezte egy új törzsfürdő felkutatása.

Szerencsére nem kell csődbe menni Bécsben ahhoz, hogy az ember végiglátogasson majd két tucat fürdőt. Mindössze 22 Euróért (6600 Ft) harminc napon keresztül élvezhetjük az összes városi tulajdonban lévő fürdő előnyeit – bécsiesen hozzá is tehetném: és hátrányait.  Ebbe öt fedett uszoda, hét kombifürdő (fedett uszoda és nyáron szabadtéri fürdőzés egy helyen) és tíz szabadstrand tartozik bele. Nem említettem a családi fürdőket, ahova csak kisgyerek kíséretében lehet belépni.

Azt gyorsan felfedeztem, hogy olyan történelmi fürdő, mint a Lukács már nincsen Bécsben. Talán a lipótvárosi római fürdő (Römerbad vagy römisches Bad) hasonlított volna a Lukácsra, azt azonban 1953-ban bezárták. Kültéri úszómedencéje azonban annak sem volt.

Ha a Lukács párját nem is találtam meg, felfedeztem egy fürdőt, melyhez időközben már egy rituálé is kapcsolódik. Ez a Jörgerbad, mely a Gürteltől nem messze, Hernals kerületében található. A legrégebb óta folyamatosan működő bécsi fürdő, mely mindössze húsz hónapos rekordidő alatt épült fel 1914-ben és a kezdetben – hogy is lehetett volna az első világháború előtt másképp – a Ferenc-József-Fürdő névre hallgatott.  Ez volt az első olyan bécsi fürdő, ahol férfiak és nők együtt fürdőzhettek. A fürdőt az első világháború után átkeresztelték: nemes egyszerűséggel azt a nevet kapta, mint az utca ahol áll. Johann Quintin I. Jörger különben osztrák császári kamarás volt, így fürdőhöz sok köze igazából nincs.

Ahogy más bécsi városi fürdőkben, úgy a Jörgerbadban is mindössze két úszósáv van. Ha nincsen szerencsénk, éppen egy úszóiskola bérelte ki az egyik vagy mindkét sávot. Éppen ezért a bécsiek egyik leggyakoribb panasza a városi uszodákkal kapcsolatban, hogy legtöbbször zsúfoltak. Az idősebbek arra panaszkodnak, hogy a gyakorlott úszók kiszorítják őket a medencéből, a gyakorlott úszók azt sérelmezik, hogy a lassan tempózóktól nem lehet úszni. Felfedeztem azonban, hogy vasárnap, nyitás után nagyon gyér a fürdő látogatottsága. Gyorsan rituálévá vált a hétvégi úszás ebben a patinás épületben, így ha valaki vasárnap délelőtt találkozni szeretne velem Bécsben, a legegyszerűbb, ha egyenesen a Jörgerbadba jön.

Negyedik ablak – Setagaya park

Akik olvasták régi blogomat, tudják, hogy különleges kapcsolat fűz a japán kultúrához. Így amikor tudomást szereztem arról, hogy Bécsben is van egy igazi japánkert, elzarándokoltam megnézni. Azóta családomnak, ismerőseimnek és legtöbb Bécsben vendégeskedő barátomnak is kötelező program a park meglátogatása.

A park Döblingben, Bécs 19. kerületében található. Legegyszerűbben a 37-es villamossal érhető el, mely a Schottentortól indul. A Barawitzkagasse nevű megállónál kell leszállni, egyenesen előre menni, enyhe főhajtással adózni az Edith Piroska-Fortbildungszentrum előtt (Piroska az idősgondozás terén tevékenykedett, feltételezem, hogy burgenlandi magyar), ahonnan már jól látható a park bejárata. November és március között a park nem  látogatható, így most nem ajánlom senkinek, hogy egészítse ki a bécsi karácsonyi vásárok meglátogatását a japánkert megtekintésével.

A park bejáratnál kőbe vésett japán felirat látható. Japánul tudók könnyedén kiolvassák: furo-mon. A park honlapján egy kis zavart okozhat a szó megfejtése, ott ugyanis az áll, hogy az idelátogatóknak ez a kő jelzi, a paradicsomba lépnek be. Kis internetes kutakodás után kiderítettem, hogy a szó annyit tesz: időtlen (van egy ilyen nevű kapu Tokióban és az ott látható írásjegyek megegyeznek a bécsi Setagaya park kövének jeleivel).

A park elnevezése szintén Tokióhoz kapcsolódik, Setagaya a japán főváros legnagyobb lakosságszámú kerülete, mely Döblinggel amolyan testvérkerületi viszonyban áll. A park felvonultatja a klasszikus japánkert kellékeit, van itt vízesés, aranyhalak, teaház, fahíd, eredeti Japánban honos növényzet és különböző kőszobrok. Valóban különleges, időtlen hely.

A harmadik ablak - Okra

Hogy rögtön kielégítsem olvasóim kíváncsiságát, az okra így néz ki. Egészen pontosan ez az az okra, amiből életem első okra-ételét főztem:

Sokáig éppen az szólt a Bécsbe költözés ellen, hogy a császárváros túlzottan is konzervatív. Semmiképpen sem használtam volna egy mondaton belül Bécset és az egzotikum szót. Aztán 2015-ben mégiscsak Bécsbe költöztem, és 11 hónappal ezelőtt, szilveszterkor megismerkedtem egy tunéziai származású, bécsi fiúval, M-vel. Én különlegesnek találtam, hogy arab és iszlámhitű, viszont pedig ő látott bennem egzotikumot - ez is életemben először történt meg, hogy magyarként egzotikusnak hatottam.

Bár nem minden bécsi cégnél van ez így, ahol én dolgozom, különösen sokféle náció dolgozik: az egykori Monarchia majd minden utódállamából van munkatársam, ezen kívül akad török, egyiptomi és nigériai is. M. felhívta a figyelmemet, hogy nigériai kollégámnak biztos imponálni fog, ha megemlítem az okrát. És valóban így is volt: kikerekedett szemmel kérdezte, honnan tudok az Afrikában igen népszerű zöldségféléről.

Miután utánaolvastam, hogy az okra az egyik legősibb kultúrnövény, melyet már az ókori egyiptomiak is fogyasztottak, a kulturális érdeklődésem gasztronómiaiba csapott át. Elmentem egy, a Gürtelen, a Főkönyvtár közelében lévő boltba, ahol a világ minden szegletéből származó termékeket árulnak és vettem egy zacskóval a zöld, ujjacskákra emlékeztető növényből (innen angol neve: ladyfinger. míg az arab világban bamja a neve). Bevallom, megemelkedett a pulzusszámom amikor először elkészítettem ezt a zöldségfélét: külseje ugyanis szőrszálakkal borított, és amikor levágtam a hüvely két végét, ragadós folyadék folyt ki belőle. Első zacskó okrámát a fúziós konyha jegyében főzeléknek készítettem el.

A második ablak - Gürtelbogen

Újabb kísérletet teszek arra, hogy visszatérjek a blogolás világába. Ezúttal ahelyett, hogy felidézném, hány sikertelen próbálkozásom volt az elmúlt egy-két évben, inkább belevágok a közepébe.

Gyerekkoromban november vége felé mindig kaptam egy adventi naptárt, feltételezem, hogy Ausztriából szerezték be szüleim. December elsején a karácsonyig hátralévő 24 napban mindig kinyitottam egyet a megszámozott ablakok közül a naptárban, ami mögött különböző formájú csokoládék rejtőztek. Nem olyan rég az adventi naptár egy modern változatát kaptam, és ennek nyomán döntöttem úgy, hogy a Bécsről szóló blogomat 24 apró bejegyzéssel indítom. Mivel egy napot késtem, december 25-én is írok egy bejegyzést.

Ez a kép egyike az első "önarcképeimnek" Bécsben. Bécs a turisták által nem túl gyakran látogatott, mégis meghatározó helyén készült, a Gürtel-en (magyarul: öv). A Gürtel távoli rokonságban áll a budapesti Nagykörúttal, azonban akad egy-két különbség is. A Nagykörút Pesten ott halad, ahol egykor a Duna mellékága folyt, a Gürtel nyomvonala Bécs egykori külső védelmi rendszerének, a Linienwall-nak a vonalát követi. A Gürtel közepén nem villamos közlekedik, hanem metró, mely ráadásul az utca szintje fölé emelt viadukton halad, melyen egykor vasút közlekedett. Ennek a hosszan kanyargó és szerintem igen impozáns viaduktnak az egyes íveit hívják Gürtelbogen-nak, azaz körúti ívnek. A gondos bécsi bürokraták be is számozták ezeket az íveket, amit leolvashatunk az ív melletti kis tábláról. Úgy tudom, hogy a Városházán pontos listát vezetnek arról, hogy melyik ívet hogyan hasznosítják. Az itt látható fénykép is a Gürtelbogen egyik ívében készült.

Egyszer elindultam, hogy megkeressem az egyes számú Gürtelbogent. Igazából egy szövegbe akartam beilleszteni az egyes számú ívet, hiszen milyen jól hangzik, hogy két ember pl. rendszeresen az egyes számú Gürtelbogennél találkozik. Kissé csalódottan konstatáltam, hogy ilyen már nem létezik. A legelső ív vagy a háborúban vagy az ötvenes-hatvanas évek vad átépítési lázának következményeként pusztult el. Azonban még mindig kideríthetem, mikor és miért tűnt el az első a sorból.