David Bowie Bécsben

Már egy ideje foglalkoztat a gondolat, hogy újra egy-egy cikket írjak a blogomra. Akad itt még egy-két félbehagyott sorozat és miután három éve élek már Bécsben, ideje lenne erről is írni egy összefoglalót.

Remek alkalom a visszatérésére, hogy kedvenc művészemet összekössem kedvenc városommal. Bowie többször járt Ausztriában ill. Bécsben koncertezni. Ezeknél sokkal érdekesebb, hogy 1994 szeptemberében az alsó-ausztriai Guggingba meglátogatott egy pszichiátriai intézetet, ahol a betegek terápiás célból művészeti tevékenységét is folytattak. A látogatás a véleményem szerint legizgalmasabb Bowie-albumra, az Outside-ra is hatott.

Amikor Bowie utolsó albumával előrukkolt, már Bécsben voltam és halálának híre is itt ért. Azóta is sokat foglalkoztam dalaival, mindig újabb és újabb oldalát fedezem fel ennek az egyedülállóan kreatív lángelmének. Amikor egy-két hónapja láttam, hogy Bowie egyetlen musicaljét Bécsben is bemutatják, azonnal lecsaptam egy-két jegyre.

Lazarus

Bowie egyetlen musicaljét 2015 novemberében mutatták be New Yorkban. A darab alapját Walter Tevis „A földre pottyant férfi” c. regénye ill. annak filmes adaptációja – melyben Bowie a főszerepet játszotta – képzi. A fiatalabbaknak a regény angol címe (The man who fell to Earth) a Nirvana azonos című szám miatt ismerősen csenghet, ami különben szintén egy Bowie dal feldolgozása.

Travis regénye egy földönkívüliről, földi nevén Thomas Jerome Newtonról szól, aki azért jött a földre, hogy anyabolygója számára vizet szerezzen. Newton a technicolorra (színes TV – ez is már történelmi fogalom) beadott szabadalomból gazdagodott meg és vagyonából egy rakétát szeretne építeni, hogy visszajusson bolygójára. Ezt az alaptörténtet szövi tovább a musical: évtizedekkel később Newton manhattani lakásban a gin rabja és naphosszat TV-t néz. Egykori nagy szerelmét Mary Lou-t asszisztense Elly próbálja helyettesíteni.  Egymás után jelennek meg a színpadon figurák a múltból, melyek visszaidézik Newton múltját Bowie dalok kíséretében. Három új dalt is hallhatunk, melyek Bowie kimondottan a Lazarushoz írt. 

Look up here, I’m in heaven…

Az első Bowie dal amit hallunk az utolsó album (Blackstar) egyik legismertebb dala, egyben Bowie hattyúdala. A musicalben kicsit más értelmet nyer, itt a tékozló Newtonról szól, aki a bécsi előadásban lehúzott függöny előtt énekli ezt a dalt. Miután felmegy a függöny, egy hihetetlenül furcsa színpadot látunk magunk előtt, kitömött állatok (köztük egy hatalmas rénszarvas) egymásra helyezett kockák és üvegdobozok, melyeken a színészek egészen magasra másznak, akváriumban táncoló kígyók és még tucatnyi apró részlet. Mindez egy forgó színpadon, melytől az előadás hihetetlenül dinamikussá válik. 

Sajnos a színészek énekesi teljesítménye eléggé hullámzó. Az asszisztens Elly szerepében játszó Isabella Knöll tényleg remekül interpretálja a Bowie-dalokat, a főszereplő Newtonnak (Günther Franzmeier) ez nem mindig sikerül. A többi színész sem éppen brillírozik a dalok előadásában.

A darab különben eléggé elrugaszkodik a mű klasszikus interpretációjától, és azt sugallja, hogy az egész történet Newton agyában játszódik le. Talán egy delíriumos álom, melyben összekeverednek a létező és elképzelt személyek. Ezt a zavaros, nem kauzális összefüggésekre épülő világot remekül hozza a darab.

Nem mondom, hogy nem találok kivetni valót a darab színre vitelében, de a „der Standard” lesújtó kritikáját sem osztom. Mindenesetre aki szereti Bowiet, az jól fog szórakozni a Volkstheaterben.