Levelek Bécsből 2.

Kedveseim!

Előző levelemben dicshimnuszt zengtem Bécsről, így azt gondolhatnátok, hogy ideköltözésem előtt is mindig így vélekedtem a városról. Pedig nem. Nagyon nem…

Gyerekként sokat jártam Ausztriába, már a nyolcvanas években is ide vezetett a pártállamilag engedélyezett harmadévenkénti családi nyaralásunk. A nyolcvanas évek közepétől többet tudtunk az osztrák politikáról és közéletről, mint a magyarról. Előbb tudtam a csernobili katasztrófáról, mint iskolatársaim, akiknek egyike harsányan kinevetett amikor a nem magyarországi sajtóértesüléseimről hírt adtam.  Aztán elment a nevetéstől a kedve…

A pályaválasztásánál fel se vetődött, hogy  Bécsbe menjek – unalmas, maradi, túlzottan jóléti ország volt nekem nyugati szomszédunk. Budapest pedig a kilencvenes években tele volt izgalommal, meglepetéssel. Pest éppen radikálisa újraformálódott, Bécsben úgy csorgott a víz, ahogy az Ódunán szokott (Alte Donau – a Duna egyik holtága, ahová ma már lassan és óvatosan zsilipeken keresztül engedik be a vizet). Még 2008 körül is azt mondtuk, hogy ebbe a nyugdíjas városba nincs sok keresni valónk.

Csakhogy közben egy-két év leforgása alatt minden megváltozott. Gazdasági válság, fullasztó magyar politikai és társadalmi légkör, szép német szóval mondva: Stillstand! Sehogy sem sikerült egyről a kettőre jutni, hiába próbálkoztam újabb és újabb dolgokkal, áldoztam fel a szabadidőmet, hogy előbbre jussak. Időközben már majd minden ismerősünk és a barátunk kedvenc témája a kitelepülés lett. Egyre másra jöttek a hírek, hogy x/y már Angliában vagy Írországban van, a nyelvtanárok zöme inkább végezz alacsonyabb szintű munkát Nyugaton, de három-négyszeres fizetésért, számos pesti külföldi barátunk hazaköltözött vagy más országba települt. Pesten lakni nem volt többé menő.

Majdnemhogy Pest párhuzamos hervadásával az öreg Dáma Bécs megfiatalodott és újjászületett. Még a hatvanas években azon lamentáltak a bécsiek, hogy a városból való elvándorlás miatt szellemváros lesz szeretett császárvárosukból. 1987-ben mindössze 1 484 000 lakosa volt Bécsnek, amire 1890 óta nem volt példa. Aztán először Keletről, majd Nyugatról is feltöltötték az üres sorokat: a kilencvenes években a balkáni háború miatt az egykori Jugoszlávia lakói jöttek, követték őket a már itt lévő török vendégmunkások családtagjai, majd legutóbb az ezredforduló közepétől számos kelet-európai országból áramlottak az immár EU-s állampolgárok. Ezzel párhuzamosan Németországból is rengetegen érkeztek – immár a legnagyobb külföldi kontingenst a németek alkotják.

A tartósan Bécsbe költöző magyarok száma is megugrott: 2008-ban 8171 honfitársam élt itt, 2017-ben 21.343. Mindeközben Bécsben 2018-ben már 1 800 000 laktak, lekörözve ezzel Budapestet.

A végére olyan szárazra sikeredett a levél, hogy jobb, ha befejezem. Mert aligha akad ember, aki a statisztikai adatok miatt költözik egy városba...