Utazások Kákániában - Kolozsvár 2.

"Szép város Kolozsvár, én ott lakom a Szamosnál" - hallhatjuk a Marica grófnő magyar nyelvű változatában (a német változat Varasdot dicséri), majd később "hol minden piros-fehér-zöldben jár". Ez még részben igaz is volt akkor, amikor ez a dal megszületett (1924), Kolozsvár azonban ma igencsak más képet mutat.

Ahogy a középkorban várfal ölelte körül a várost, úgy tekerednek Kolozsvár körül a lakótelepek tömbjei. Miután először érkeztünk Kolozsvárra 2016 februárjában az első, sokkoló élmény ezek a hihetetlen betontömbök voltak volt. Hasonló kép fogadott most 2017-ben, amikor busszal érkeztem a városba nappal és feltűnt, milyen hatalmas terülten nyúlnak el a lakótelepi tömbök.

Piața Timotei Cipariu - az épülő Szent József templom

Amikor először megláttam ezeket, egyből Orwell "1984" című regénye jutott eszembe. Ehhez hasonló csúnya és riasztó külsejű lakótömböket, melyek ráadásul nincsenek is túl jó állapotban, nem nagyon láttam még Európában. Különösen bizarr együttest alkotnak ezek a tömbök a Piața Timotei Cipariu nevű téren. A tér közepén az évek óta félkész állapotban lévő görög katolikus Szent József templom látható, melyet a Ceaușescu-időszak maradványai szegélyeznek.

Bár Kolozsvár nem piros-fehér-zöld többé (1920-ban a magyarok aránya lakosság közel fele volt), de szerencsére nem sok nyoma van Gheorghe Funar őrült tervének sem, hogy az egész várost kék-sárga-pirosra fesse (ennek remek művészi feldolgozást egykor a Műcsarnok mutatta be).

A város rendkívül fordulatos múltra tekinthet vissza. Senkit nem akarok hosszú várostörténettel untatni, így csak a legfontosabbat dióhéjban:

Erdély területén az ókorban dákok élnek, akiket Traianus császár igázott le. Ebben az időben létesül a mai Kolozsvár helyén Napoca, mely eredetileg csak egy légió tábora volt, később azonban igazi római várossá növi ki magát fórummal, capitoliummal és színházzal. A várost a rómaiak a 3. században elhagyják, ezután különböző népek telepednek meg az elhagyott település környékén (vizigótok, hunok, gepidák, majd avarok és szlávok). A 9. században a kalandozó magyarok veszik birtokba a mai Kolozsvár körüli dombokat. A 11. században alakul ki a mai város, melynek lakossága nagyrészt elpusztul a tatárok dúlás után. A 13. században szászokat telepítenek be, 1405-ben Kolozsvárt szabad királyi rangra emelik. 1458-tól Kolozsvárt a centumvirátus (németül: Hundermannschaft) irányítja, melynek 50-50 magyar és szász tagja volt (felállítását a két nemzetiség közötti súrlódások indokolták). 1437 Budai Nagy Antal parasztserege elfoglalja a várost. 1443-ban Kolozsváron születik meg Mátyás király, aki a róla szóló mese szerint később visszatér és megleckézteti a zsarnokoskodó városbírót.

Emléktábla Mátyás király szülőházán

A 16. század Erdély és Kolozsvár számára is fellendülést hoz, innen ered a város kincses jelzője. A század derekán a reformáció hatása is elér ide, a lakosság zöme az evangélikus ill. később református hitre tér át. Dávid Ferenc vezetésével itt alakul meg az unitárius egyház. Dávid Kolozsvár főterén tartott beszéde nyomán sokan térnek át erre az új vallásra. 1581-ben Bethlen Gábor jezsuita kollégiumot alapít Kolozsváron, a későbbi Szegedi Tudományegyetem jogelődjét. 1623 Bethlen Gábor engedélyezi a zsidók letelepedést Kolozsvár területén és mentesíti őket a középkorban szokásos zsidójel viselésétől. 

Erdély 1660-as török feldúlását Kolozsvár megússza súlyos hadisarc megfizetésével. 1687-ben Kolozsvárra alá érkező osztrák császári csapatok harc nélkül vonulhatnak a városba. Újralétesül a jezsuita kollégium, szintén a jezsuitákhoz kapcsolható az első barokk templom felépítése (ma Piarista templom).

A kuruc-labanc konfliktus igencsak megviseli a várost, miután a császári és a felkelő csapatok egyaránt fosztogatták Kolozsvárt. A 18. században két jelentős épület is létesül a városban: 1735-ben a Fellegvár és 1786-ban a Bánffy-palota a mai Fő téren (Piața Unirii). 1795-ben a mai Házsongárdi Temető közelében ortodox templom épül, egy-két évvel később a belvárosban egy görög-keleti. A város életében jelentős esemény I. Ferenc és felsége Karolina Auguszta látogatás Kolozsváron (az eseményre emlékoszlopot emeltek). 

Karolina emlékoszlop (1831)

A reformkor idején Kolozsváron is virágzik a magyar nyelvű kultúra, így nem csoda, hogy 1848-ban a pesti események itt is gyorsan éreztetik hatásukat. No meg akik figyeltek töri órán tudják: a 12. pont követelése nem volt más, mint az "unió Erdéllyel". A kiegyezés után hatalmas a fellendülés a városban, egyre másra alakulnak a különböző gyárak (szesz, papír, tégla, bőr, gyufa). 1896-ban itt zajlik román értelmiségiek ellen a memorandum per, melyről később még írok. 1910-ben a lakosság zöme (60.000-ből kb. 50.000) magyarnak vallja magát. A Trianon béke után Kolozsvár Romániához kerül, ekkor épül Bocskai téren (mai Piața Avram Iancu) a neo-bizánci stílusú ortodox templom. 1940-ben a második bécsi döntés nyomán a második világháboú végéig újra Magyarországhoz, majd a háború után újra Romániához kerül Kolozsvár.  A Ceaușescu-korszak iparosítási politikája nyomán a lakások iránti igény is megnőtt, így a város peremén hatalmas lakótelepek épültek.

Az 1989-es romániai forradalom során Kolozsváron is a Fő térre vonul a lakosság, ahol a hadsereg tüzet nyitott a tüntetőkre, mely 13 halálos áldozatot követelt. A forradalom után Gheorghe Funar polgármester nyíltan magyarellenes politikát folytat, regnálásnak egyik látható jele volt, hogy a városban a padoktól a szemeteskukákig minden piros-sárga-kékben pompázott. 

Utazások Kákániában - Kolozsvár

Életemben először 2016 februárjában jutottam el Kolozsvárra és rögtön az utazás után akartam bejegyzést írni az élményekről. Túl sokáig fontolgattam a bejegyzést, így az ötlet feledésbe merült.  Egy hete újra Kolozsvárra kellett utaznom, ezúttal azért, hogy barátom édesanyjától, Böbétől vegyünk végső búcsút. Emlékének ajánlom ezt a bejegyzést. 

Az utazás mindkét esetben fáradságos volt: Bécsből könnyű eljutni Budapestre, Budapestről Kolozsvárra azonban a több mint 460 kilométeres út kb. 7 órát vesz igénybe. 2016-ban éjszaka utaztunk, a sötétben csupán annyit láttam, hogy milyen vadul előznek a sofőrök a Kárpátok szerpentinjein. Második utam során már rájöttem, hogy a "vad" jelező nem teljesen helytálló, ugyanis a sofőrök hatalmas rutinnal rendelkeznek. Már első utam során is feltűnt valami egészen sajátos: az éjszaka sötétjéből a városokban és falvakban mindenütt ortodox templomok tűntek fel. Sok esetben egyáltalán nem illetek környezetükbe: részben, mivel a közelmúltban épültek és elütöttek a körülöttük lévő sokkal rosszabb állapotú házaktól, részben, mivel méretűk és architektúrájuk miatt idegennek hatottak. 

Idén májusban nappal utaztam és jobban meg tudtam figyelni a táját, az épületeket és az embereket. Főleg Ausztriából és Magyarországról érkezve szembetűnő a különbség: Nagyvárad (rom. Oradea, ném. Großwardein) előtt hatalmas ipartelep terül el, az első villamosok amiket láttam, egyből a Ceaușescu-korszakot juttatták eszembe. 

Ami mellesleg tévedés: a hihetetlenül retró villamosok az egykori NDK-ból származnak és a kilencvenes években vette a város. Üde színfoltként a Bécsben jól ismert Siemens villamosokból is van egy-kettő.   

Forrás: http://www.le-rail.ch

Az erőszakos iparosítás jelei mellett a vidéki környezet olyan, mint egy időkapszula: juhok, lovak, kecskék és tehenek legelésznek a domboldalakon. Már-már elkapna egyfajta romantikus érzés, hogy lám, itt él autentikusan az ember, amikor feltűnnek elhagyott vendéglők, panziók, gazdasági épületek. A vadregényes erdők - gyorsan megértettem, Erdélyt miért hívják így - sem tudják feledtetni a szegénységét, az elmaradottságot és a nyomort. 

Víztározó, Bihar megye

Itt egy fontos különbségtételre hívnám fel a figyelmet: Nagyvárad nem Erdély része, az Alföld és Erdély között a Partium terül el, ami a mai román felfogás szerint Erdélyhez (rom. Ardeal vagy Transsilvania) tartozik. Teljesen különálló terület a Bánság a Partiumtól délre. 

Egészen sajátos élményt jelentett az új nyelvi környezet. Ildi barátnőm - aki több újlatin nyelvet is beszél - mondta, hogy az egyik bevezető nyelvészeti szemináriumon, ahol újlatin nyelveket kellett beazonosítani, mindig a román okozta a legfőbb gondot. Egy kis latin tudással és nemzetközi szavak ismeretével nagyjából azonosítható egy beszélgetés vagy felirat tartalma. Erősen fülelve érzékelhető a szláv hatás is. Összességében azonban elég furcsa, kissé titokzatos nyelvnek hangzik nekem a román.  

Réges-régen magyarázta egyik ismerősöm, hogy a románban "egy farkas" annyit tesz, mint "un lup". Azonban "a farkas" már "lupul", részes és birtokos esetben "lupului". Sehogy se fért a fejemben, hogyan lehet a határozott névelőt a szó végére tapasztani. 

  

A nyelv témaköréhez tartozik, hogy a romániai magyarok a magyar nyelv egy módosult változatát beszélik. Szókincsében és hangsúlyozásában is eltér az erdélyi, de különösen a Kolozsváron beszélt magyar az anyaországitól. A román nyelv hangsúlyozását átvevő erdélyi magyar hallatán olyan érzésem volt, mintha mindenki mindig fel lenne háborodva. Barátom megnyugtatott, hogy az emberek valóban gyakran fel vannak háborodva, de azért nem mindig. Az erdélyi magyart különben családi kapcsolataim miatt elég jól ismertem, így szemrebbenés nélkül nyújtottam előre a "buletinom" a román magyar határnál. 

(Folyt.köv)