Szintén első lakhelyemhez kapcsolódik ez a sajátosan bécsi (osztrák) jelenség, melynek kapcsán mai napig használatos egy mondás a németben, és nyomait Prágában is megtalálhatjuk.
Hamar figyelmes lettem arra, hogy a Gürtelen lévő háznak nemcsak a bejárati kapuja felett van számozás, hanem a belső udvarra vezető kapu felett is. Időbe telt mire kibetűztem, hogy mi áll ott: Conscriptions-Nr. azaz mai helyesírással Konskriptionsnummer.
![konskripcios-szam-2](https://wienertagebuch.files.wordpress.com/2016/12/konskripcic3b3s-szc3a1m-2.jpg)
A konskripciós (a conscriebere latin szó jelentése: összeírni) házszámozást Mária Terézia uralkodása idején vezették be a Monarchiában. A házak aszerint kaptak számot, hogy mikor építették őket, így az egy utcában egymás mellett álló két ház száma nem feltétlenül követte egymást. Így nézett ki például a 19. században a Bécs első kerületében lévő Herrengasse számozása:
![conscription-wien-herrengasse](https://wienertagebuch.files.wordpress.com/2016/12/conscription-wien-herrengasse.jpg?w=2048)
Mint látjuk a korabeli utazónak azzal kellett szembesülni, hogy az utca egyik oldalán a 34-es számot hirtelen az 59-es követi, míg a másik oldalon eleve a 200 feletti számozású épületek álltak. A konskripciós számozásra való átállás nem aratott osztatlan sikert a lakosság körében, és az sem segített, hogy Mária Terézia úgy próbált elől járni a jó példával, hogy saját lakhelyét, a Burgot, az egyes számmal látta el.
A konskripciós számozást a XVIII. és XIX. században többször újragondolták, aminek eredménye az lett, hogy egyetlen ház alig száz év alatt öt különböző szám alatt futott. Éppen ezért helytörténészeknek sokszor igazi rémálom azonosítani a bécsi épületeket. Erre vezethető vissza az a mondás is, hogy “das ist nur eine Hausnummer” azaz “ez csak egy házszám”, melynek jelentése: csak hozzávetőlegesen pontos szám.
A kilencedik kerületben találtam egy házat, ahol egyszerre látni a házszámot és a konskripciós számot.
![dav](https://wienertagebuch.files.wordpress.com/2016/12/img_20160724_151826.jpg?w=2048)
Annak, aki járt már Prágában, szintén feltűnhetett, hogy két házszám van az épületeken. Ez is a közös osztrák-cseh múlt öröksége, a piros szám ugyanis a helyrajzi (konskripciós), míg a kék a házszám.
![hdr](https://wienertagebuch.files.wordpress.com/2016/12/img_20150604_172911.jpg?w=1150)
Természetesen nemcsak Bécsben és Prágában, hanem Budapesten is létezik a helyrajzi szám, és párévtizede még minden házon látható volt (némelyiken még ma is).
AntwortenLöschenBudapest tényleg kimaradt a bejegyzésből. Igazából az a kuriózum, hogy eredetileg csak konskripciós számozás létezett, mely több volt, mint csupán házszám, hiszen az adókivetésnél és katonaállításnál is volt jelentősége.
AntwortenLöschen[…] említettem. Jellegzetesen nagyvárosi témáim is voltak: a közlekedés, a köztisztaság, és a helyrajzi számok. Végül Bécs múltjába kalauzolt két írás, az egyik egy híres rövidítésről szólt, a […]
AntwortenLöschenAttila, hat en mar 45 eve becsben elek, szeretem es ismerem a varost, de a gürtel ilyes szamai meg nem tüntek föl nekem. mashol igen, fotoztam is a cikornyas regi tablakat, de pont a gürtelen nem, mert autoval szoktam a gürtelen közlekedni. tanultam töled valamit tehat! :-))
AntwortenLöschenmurci
Ez nem csak az autózás miatt van így, a Gürtelen úgy tudom a konskripciós számok általában a belső udvarban vannak. De ha találnék egyet az utcafronton, majd lefényképezem.
AntwortenLöschen