Sonntag, 4. Dezember 2016

Negyedik ablak – Setagaya park

Akik olvasták régi blogomat, tudják, hogy különleges kapcsolat fűz a japán kultúrához. Így amikor tudomást szereztem arról, hogy Bécsben is van egy igazi japánkert, elzarándokoltam megnézni. Azóta családomnak, ismerőseimnek és legtöbb Bécsben vendégeskedő barátomnak is kötelező program a park meglátogatása.

A park Döblingben, Bécs 19. kerületében található. Legegyszerűbben a 37-es villamossal érhető el, mely a Schottentortól indul. A Barawitzkagasse nevű megállónál kell leszállni, egyenesen előre menni, enyhe főhajtással adózni az Edith Piroska-Fortbildungszentrum előtt (Piroska az idősgondozás terén tevékenykedett, feltételezem, hogy burgenlandi magyar), ahonnan már jól látható a park bejárata. November és március között a park nem  látogatható, így most nem ajánlom senkinek, hogy egészítse ki a bécsi karácsonyi vásárok meglátogatását a japánkert megtekintésével.

A park bejáratnál kőbe vésett japán felirat látható. Japánul tudók könnyedén kiolvassák: furo-mon. A park honlapján egy kis zavart okozhat a szó megfejtése, ott ugyanis az áll, hogy az idelátogatóknak ez a kő jelzi, a paradicsomba lépnek be. Kis internetes kutakodás után kiderítettem, hogy a szó annyit tesz: időtlen (van egy ilyen nevű kapu Tokióban és az ott látható írásjegyek megegyeznek a bécsi Setagaya park kövének jeleivel).

dav
A park elnevezése szintén Tokióhoz kapcsolódik, Setagaya a japán főváros legnagyobb lakosságszámú kerülete, mely Döblinggel amolyan testvérkerületi viszonyban áll. A park felvonultatja a klasszikus japánkert kellékeit, van itt vízesés, aranyhalak, teaház, fahíd, eredeti Japánban honos növényzet és különböző kőszobrok. Valóban különleges, időtlen hely.

hdr

3 Kommentare: