Donnerstag, 8. Dezember 2016

Nyolcadik ablak – Nußdorf oroszlánjai

Blogom és a sorozat olvasóinak minden bizonnyal feltűnt már, hogy elsősorban olyan bécsi helyekről írok, melyek kevésbé ismertek vagy legalábbis hagyományosan nem azonosítanánk Béccsel. Pontosan abba a rétegbe próbálok behatolni, amely a városba látogató turisták elől rendszerint el van zárva (kivéve, ha tudatosan keresik a couleur localt, ahogy én teszem). Európa nagy- és fővárosaiban ugyanis ma már egy kulisszaszerű belvárosban mozognak a turisták, ahonnan éppen az adott város lakói szorultak ki vagy kerülik azt önként. Engem pedig mindig is egyfajta autentikus élmény érdekelt utazásaim során, mindeközben tudván, hogy magam is csak látogató vagyok, aki csak egy kis résen tud egy másik város életébe bepillantani.

E filozófiai bevezető után, íme a következő helyszín: a Nußdorfer Wehr. Nußdorf Bécs 19. kerületének része, a Wehr ebben a szóösszetételben pedig duzzasztógát jelent (németül tudóknak: lásd még Feuerwehr, akik arra hívatottak, hogy megvédjenek a tűztől). A legegyszerűbben a D-Wagennel juthatunk el ide, leszállván a Sickenberggassénál, be az azonos nevű utcába, majd egy aluljárón ki a Nussdorfer Ländére, ahol balra fordulva hamarosan elérjük a gátlétesítményt.

Jpeg
A hely földrajzi szempontból is érdekes, ugyanis itt ágazik el a Duna és a Duna-csatorna egymástól. A Duna-csatorna, melynek a jobb partjára Bécs épült, sok gondot okozott a városlakóknak, amíg itt szabályozatlanul folyt a víz.  1873-ben egy hatalmas acélhajót – ún. úszókaput – létesítettek ennél az elágazásnál, hogy megvédjék a várost az árvizektől. A gátrendszert 1894 és 1899 között építették meg, a művészeti kivitelezéssel Otto Wagnert bízták be. Wagner úgy képezte ki ezt a helyszínt, mintha a város egyik kapuja lenne. Sajnos még ne volt rá lehetőségem, de állítólag a Dunáról, hajóról nézve igazán gyönyörű ez az építészeti együttes.

Jpeg
Otto Wagner szimbolikus helyszínt varázsolt ebből a nagyon is gyakorlati funkcióval rendelkező gátrendszerből. A két oroszlán jelzi, hogy itt hatalmas erőfeszítésre van szükség, melyet csak az állatok királya képes kifejteni. Wagner ügyesen összeköti Ferenc József uralkodó jelmondatát (viribus unitis – egységben az erő) egyfajta plebejus felfogással, miszerint olyan nagy problémákat, mint az árvíz megfékezése, csak közös erővel vagyunk képesek legyűrni.

1 Kommentar:

  1. […] Több “közösségi” létesítménnyel is foglalkoztam: a központi temetővel,  egy zsiliprendszerrel és egy szemétégőtővel is. Több bejegyzésben foglalkoztam a német nyelv helyi változatával […]

    AntwortenLöschen