Freitag, 2. Dezember 2016

A második ablak - Gürtelbogen

Újabb kísérletet teszek arra, hogy visszatérjek a blogolás világába. Ezúttal ahelyett, hogy felidézném, hány sikertelen próbálkozásom volt az elmúlt egy-két évben, inkább belevágok a közepébe.

Gyerekkoromban november vége felé mindig kaptam egy adventi naptárt, feltételezem, hogy Ausztriából szerezték be szüleim. December elsején a karácsonyig hátralévő 24 napban mindig kinyitottam egyet a megszámozott ablakok közül a naptárban, ami mögött különböző formájú csokoládék rejtőztek. Nem olyan rég az adventi naptár egy modern változatát kaptam, és ennek nyomán döntöttem úgy, hogy a Bécsről szóló blogomat 24 apró bejegyzéssel indítom. Mivel egy napot késtem, december 25-én is írok egy bejegyzést.

Jpeg

Ez a kép egyike az első "önarcképeimnek" Bécsben. Bécs a turisták által nem túl gyakran látogatott, mégis meghatározó helyén készült, a Gürtel-en (magyarul: öv). A Gürtel távoli rokonságban áll a budapesti Nagykörúttal, azonban akad egy-két különbség is. A Nagykörút Pesten ott halad, ahol egykor a Duna mellékága folyt, a Gürtel nyomvonala Bécs egykori külső védelmi rendszerének, a Linienwall-nak a vonalát követi. A Gürtel közepén nem villamos közlekedik, hanem metró, mely ráadásul az utca szintje fölé emelt viadukton halad, melyen egykor vasút közlekedett. Ennek a hosszan kanyargó és szerintem igen impozáns viaduktnak az egyes íveit hívják Gürtelbogen-nak, azaz körúti ívnek. A gondos bécsi bürokraták be is számozták ezeket az íveket, amit leolvashatunk az ív melletti kis tábláról. Úgy tudom, hogy a Városházán pontos listát vezetnek arról, hogy melyik ívet hogyan hasznosítják. Az itt látható fénykép is a Gürtelbogen egyik ívében készült.

Egyszer elindultam, hogy megkeressem az egyes számú Gürtelbogent. Igazából egy szövegbe akartam beilleszteni az egyes számú ívet, hiszen milyen jól hangzik, hogy két ember pl. rendszeresen az egyes számú Gürtelbogennél találkozik. Kissé csalódottan konstatáltam, hogy ilyen már nem létezik. A legelső ív vagy a háborúban vagy az ötvenes-hatvanas évek vad átépítési lázának következményeként pusztult el. Azonban még mindig kideríthetem, mikor és miért tűnt el az első a sorból.

1 Kommentar:

  1. […] egy nagyvárosban az épített környezet: volt szó a bécsi Gürtel képét meghatározó ívekről, a számos bécsi park egyikéről, egy japánkertről,  egy patinás bécsi uszodáról és Bécs […]

    AntwortenLöschen